Szerző: qvik

Nos, a vizes bőröm még soha nem égett meg a vízcseppeken keresztűl áttörő napfényben, vagy hogy.
Ha napközbeni igen nagy kánikulában locsolgatom a növényeimet, mindegyikük másképp reagál erre. A legtöbb közömbös, de inkább örül a víznek. Néhányuk – pl. a pázsit – kifejezetten szereti. Amíg veteményeztünk, nem volt szerencsés a forróságban hidegvizzel locsolni, néha kicsit ijedt arcot vágtak a sárgarépák, szamócák, stb., de a szárazságot nehezebben tűrték. Igazából este a legjobb locsolni, mert lassab a párolgás, hajnalban harmat képződik, stb. Ha esti, hajnali öntözést megkapták a kánikulát is eltűrik.
A cikket – pontosabban a kutatatást meg nem tartom Ignobel-nak, szerintem érdekes fizikai kérdést feszeget. Kár, hogy pusztán elmélet.
A kigyulladt erdő, avar, gyep, nádas pedig – az én véleményem szerint persze – a legritkább esetben gyulladhat meg vízcsepptől. Hazánkban leginkább a Duna-Tisza-köze homokvidékén, vagy a szikes sztyeppeken (Alföld jelentős részén) fordulhat elő komolyabb tűz a természetben (magam is oltogattam már ilyet, nem sok sikerel, de szerencsére a tűzoltók mindig időben érnek ki, és tényleg mindent megtesznek az oltásért). Mindig akkor gyullad ki a borókás, telepített homoki fenyves, nádas stb. amikor rettentő a szárazság és vízcseppre kevés az esély, még a hajnali harmat sem képződik. DE, cigarettacsík, bunkó ember, stb. mindig akad!